Kézbe adható falatok

Betűméret
Kismama magazin
2007. 11. 10.

Ha félrenyelt a kicsi
Gabonás gombóckák
Falatkák
Sajttekercs

Kézbe adható falatok
Vannak csecsemők, akik nem kedvelik a kanalazást, különösen akkor nem, ha más próbálja etetni őket. Kilenc-tíz hónapos kor körül szívesen önállósulnak. Ha eddig nem nagyon volt kedvük enni, lehet, hogy éppen az hozza meg az áttörést, ha kézbe vehető falatokat kapnak. Egyrészt hatalmas újdonságot jelent a különböző ennivalók eltérő állaga, tapintása. Ez olyan izgalmas, hogy kezdetben talán inkább játék az evés, a világ felfedezésének része. A kicsi kezdetben ugyanolyan lelkesedéssel kapja be a zabpehely gombócot, mint a földön, mászás közben talált kicsike tárgyat. A nagyobbacska csecsemők a világot még javarészt szájuk segítségével fedezik fel. Ez azt jelenti, hogy fontos információ számukra a talált tárgyak, ennivalók íze, hőmérséklete, és az is, ahogy az a bizonyos dolog a szájban viselkedik. Fotónkon jól látszik a tízóraizó Lilike döbbent fintorgása: először ízlelte meg a meggyet, és kissé megdöbbent tőle! A darabos ennivalók bevezetésének időszakában a felnőttnek mindig résen kell lennie. Előfordul, hogy a kicsi félrenyel, öklendezik, ilyenkor gyorsan ki kell kotorni a szájából a problémás falatot.

Ha félrenyelt
Veszélyes helyzet alakulhat ki, ha a légutakba kerül az ennivaló egy darabja. Ilyenkor fordítsuk a kisbabát fejjel lefelé, csapjunk gyengéden, de azért határozottan a két lapocka közé. Ha nem sikerül a hadművelet, azonnal hívjunk mentőt. Az alsó légutakba került ételt vagy apró tárgyat csak speciális műszerrel lehet eltávolítani.

Előzzük meg a félrenyelést!
Csak asztalnál ülő kisgyereknek adjunk darabos ennivalót. Futkosás, ugrálás, fekvés közben szigorúan tilos enni, kínálgatni!
Eleinte semmiképp se adjunk pici darabokat, például borsót, kukoricát, babot egészben, mert méretüknél fogva elzárhatják a légutakat. A kicsinek előbb meg kell tanulnia a rágást, a falat pépesítését.
Kezdetben előnyösebbek a puha állagú anyagból gyúrt vagy összeállított falatkák, amelyeket kézbe tud venni, és apránként meg tud enni a kisgyerek.

Gabonás gombóckák
Hozzávalók egy gyerekadaghoz:
Egy gyerekadaghoz elég két evőkanál zabpehely négy evőkanál vízzel, egy pici főtt répa
9-10 hónapos kortól
Ha későn szokott ebédelni a család, kaphat tízóraira néhány répás zabpehelygombócot. Ezt fogak nélkül is meg tudja enni a kicsi, és szívesen is veszi, hogy önállóan, kézzel ehet. Főzzünk sűrű zabpehelykását kétszeres mennyiségű víz és zabpehely felhasználásával. Ha már kihűlt a sűrű massza, keverjük össze villával szétnyomott főtt répával, és gyúrjunk belőle kis golyókat.

Falatkák
Hozzávalók:
Kenyérkockák, túrókrém, krémsajt, ricotta, friss gyümölcs, pár csepp citromlé
Egyéves kortól
Nyáron nyugodtan félretehetjük a lekvárokat, helyette friss gyümölcsöt halmozhatunk a kenyérre. Alapnak krémsajtot, ricottát, ordát vagy túrókrémet kenhetünk, erre tehetjük a friss epret, cseresznyét, őszit, vagy a lekvárszerűen szétturmixolt gyümölcsöt. Az érett kajszihoz csak pár csepp citromlé szükséges, a savanykás bogyósokhoz egy kevés méz is. Így nem vész kárba a gyümölcs vitamintartalma és zamata. Mindig csak annyit pépesítsünk belőle, amennyi egy étkezésre elfogy! Ezt az öntetet tejbekásákhoz, felfújtakhoz is kínálhatjuk lekvár helyett.

Sajttekercs
Hozzávalók:
Keménysajt vékonyan szeletelve, alma, barack, főtt zöldségek, például sárgarépa, brokkoli, karfiol
Egyéves kortól
A vékonyra vágott sajtszeletek közepére rakjunk reszelt almát, vagy csíkokra vágott barackot, vagy főtt zöldséget. Tekerjük fel a sajtszeletet, igazítsuk el úgy a tölteléket, hogy kétoldalt kicsit kilógjon.