Rejtettheréjűség

Betűméret
Kismama magazin
2007. 09. 08.

A belső nemi szervek már a várandósság tizenegyedik hetében kialakulnak, két héttel később pedig már a külső nemi szervek is kifejlődnek, bár ultrahanggal még nem ismerhető fel egyértelműen a magzat neme.

A herék ekkor még a hasüregben vannak, a lányok petefészkének megfelelő helyen. Körülbelül négy héttel szülés előtt szállnak le a herezacskóba. Megszületés után az első vizsgálat alkalmával az orvos megtapogatja a herezacskókat, hogy benne vannak-e a herék. A fiúk négy százalékánál egyik vagy mindkét here még úton van a hasüregben vagy a lágyéki részen a herezacskók felé. Rendszerint folytatódik az érési folyamat, és a herék maguktól a helyükre kerülnek. Ez a későbbi termékenyítőképesség miatt fontos. A csíraréteg – amelyből majd a spermiumok termelődnek – és maguk a hímivarsejtek is károsodnak a test belsejének melegétől, rendes helyükön, a herezacskóban alacsonyabb a hőmérséklet. Ha egyéves korra sem rendeződik a probléma, hormonkezeléssel vagy műtéttel juttatják a heréket a herezacskókba.