Kismama magazin
2007. 09. 06.
2007. 09. 06.
Nem a gyerek nemétől, inkább az édesanya testalkatától függ, hogy milyen alakúra formálódik a pocakja a kilenc hónap alatt.
Alacsony, kecses alkatú kismamáknak látványosan hegyes hasuk lehet az első hónapokban, különösen ha első babájukat várják, és korábban kisportolt alakjuk volt. A magzatnak ekkor ugyanis belül nincs elegendő üres tere, így azonnal kénytelen kifelé terjeszkedni. Ezek a kismamák 6-8 hét után már nem tudják elrejteni állapotukat. Más a helyzet azokkal, akik néhány kiló fölösleggel kezdenek neki a várandósságnak. Nekik inkább kerekebb, lejjebb ereszkedő hasuk lesz, ugyanúgy, mint a vékony, ám többedszer szülő nőknek, akiknek a méhe és a hasizomzata már kissé lazább az előző megterhelés miatt. Ám akár így, akár úgy kezdenek – a végére egyre tökéletesebb gömb rajzolódik ki a pólójuk alatt, függetlenül attól, hogy kisfiút vagy kislányt rejt a pocak! A méret azonban még ekkor is csalóka – ebből nem lehet következtetni a baba nagyságára. Legfeljebb ultrahangvizsgálattal állapítható meg, mennyi helyet foglal el a méhben a magzatvíz.

