Kismama magazin
2008. 02. 03.
2008. 02. 03.
Meglepően hamar, már a tizenkettedik-tizenharmadik hét környékén tökéletes kis embernek tűnik a magzat még az avatatlan szemlélő számára is: aprócska lábujjai is láthatók az ultrahangvizsgálat során, s kis szerencsével még a neme is megállapítható.
Ettől kezdve egyre
látványosabb, ami a korszerű technika segítségével az álmélkodó szülők
szeme elé tárul. Pedig a fejlődés java részén, leglényegesebb,
legmeghatározóbb szakaszán ekkor már túl is vagyunk! A várandósság első
heteiben, amikor csak néhány milliméteres a kis embrió, életfontosságú,
alapvető szervek kialakulása zajlik, a központi idegrendszeré és a
szív- és érrendszeré. Igen nagy jelentőségű tehát az a magyar, Czeizel
Endre és munkatársai nevéhez fűződő tudományos eredmény, melyet azóta
több külföldi vizsgálat is megerősített, hogy bizonyos vitaminok
fogyasztásával csökkenthető e fontos szerveket érintő fejlődési
rendellenességek, a nyitott gerinc, az agykoponya- és végtaghiány
kockázata.
Mivel ez a fejlődési szakasz a terhesség első néhány hetében megy végbe, amikor a kismamák nagy része még nem is tud várandósságáról, a jelenleg érvényesnek tekintett ajánlások szerint érdemes már a tervezett terhesség előtt két-három hónappal magasabb folsavtartalmú ételeket enni, illetve magzatvédő vitamint, esetleg folsavtablettát szedni. A túladagolástól az esetek többségében nem kell félni, mert ez vízben oldódó vitamin (a felesleget kipisiljük). Igen ritka, B12-vitamin-hiánnyal összefüggő vérszegénység esetén azonban a folsav szedése elfedheti a tüneteket, ezért kétséges esetben az a legjobb, ha a háziorvos vagy a választott szülész javaslatát fogadjuk el.
A magzati fejlődés első hónapjában tudjuk befolyásolni folsav pótlással az idegrendszeri fejlődést.
A folsav nemcsak a születési rendellenességek kialakulását előzi meg, hanem az azt fogyasztó anyukára is jótékony hatása van. Csökkenti a cukorbetegség, a szív- és érrendszeri betegségek és a vastagbélrák kialakulásának kockázatát!