Kismama magazin
2010. 01. 28.
2010. 01. 28.
Büszkén jelenthetem, minden vizsgálati eredményem kitűnő! Alacsony vércukor, alacsony vérnyomás, alacsony testsúly. Az eddigi két kiló hízásomért biztosan sokan irigyelnek, de az állandó gyomorégésért és a délutáni hányingerekért már, gondolom, kevésbé.
Névjegy
Fodor Marcsi (36) újságíró, szerkesztő
Férje: Batki Zsolt (36) kommunikációs szaktanácsadó
Gyerekei: Bíborka (7,5), Borsika (6)
A Pokolgép klasszikus soraival élve „bennem tűz van, minden ég” – merthogy ez a hónap a gyomorégés jegyében telt el.
Úgy tűnik, hogy én azon szerencsés és kivételes nők közé tartozom, akiknél a hányós hetek nem érnek véget a 12. héten, hanem kitartanak a kilencedik hónap végéig. A lányaimnál legalábbis így volt. Ha nem ettem egész nap folyamatosan, akkor rohanhattam a vécébe. Meg is lett az eredménye – 22 kiló úgy felugrott, mint a pinty, mire szülni mentem.
Az én drága fiam azonban a jelek szerint karcsú és szülés után is mozgékony anyukát szeretne, mert egyszerűen nem hagy enni. Semmit nem érzek kívánatosnak, minden étel undorítónak tűnik, és ha mégis eszem, azért rögtön jön a büntetés. Rohamszerűen érkező rémisztő hányingerbe és hányásba torkolló gyomorégés-hegyek. Még a reggeli csak hagyján, a tejeskávé és a szendvics ellen nincs sok kifogása. Az ebédnél már kicsit finnyásabb, de amit délután kettő után eszem meg, azt tuti meglátom még egyszer. Így két választásom van. Vagy eszem vacsorát, és akkor garantált az egész esti rosszullét, a szörnyű gyomorégés és a leborulás Fajansz istennő elé. Vagy éhes maradok.
A háziszerek és praktikák pedig kicsit sem segítenek. Hideg tej, zsíros sajt, langyos víz? Ugyan már! Ami nekem van, sokkal makacsabb, ezért úgy döntöttem, jöhet a modern technika és a savlekötők. A problémát ugyan ezek sem oldják meg teljesen, de legalább ideig-óráig enyhítenek az engem kínzó lángoláson.
Már átadják a helyet
A kicsi súlygyarapodásnak egyetlen jó oldala van – amit hízom, azt mind hasra teszem, és igen, most már a villamoson is átadják a helyüket az emberek. Persze csak akkor, ha nem kell kabátot felvennem, mert én ugyan akkor is jól látom magamon a gömbölyűséget, de mivel nem annyira feltűnő a dolog, ezért el lehet tőle tekinteni. Legalábbis ezt látom az emberek szemében, ha rám néznek. Márpedig néznek, merthogy naponta tömegközlekedem. Ahhoz, hogy beérjek a munkahelyemre, háromszor kell átszállnom. Minden alkalommal csak két-három megállót utazom, de ha összeadom mindezt, udvarias utastársak nélkül minimum fél óra állásról van szó, amitől garantáltan megfájdul a hátam. Ahhoz, hogy ülőhelyet kapjak, két dolog szükséges. A gyorsaság, ami részemről már a múlté, vagy az emberek jóindulata, ami kétesélyes.
A gyomorégés mellett az iskola is kiveszi minden erőmet. Ugyan nem én járok iskolába, mégis minden reggel fél hétkor kelek, hogy másodikos lányom időben beérjen a suliba, persze szépen befont hajjal, kész leckével, kihegyezett ceruzákkal. Aztán megyek dolgozni, aztán rohanás haza, különórák, vacsora, fürdetés, esti mese. Mikor a gyerekek ágyba kerülnek, akkor tudnék pár szót beszélni a férjemmel, kicsit tévézni, vasalni, takarítani, olvasni, vagy horribile dictu pihenni.
Márpedig mostanában ezek az esték csak arról szólnak, hogy nyögdösök és fekszem a díványon, hogy a hányingerem legyőzzem, és minden esti program halasztódik. Amint hazaérek, kipukkanok, mint egy lufi. Ameddig a gyerekek ébren vannak, még őrzöm a látszatot, de ha ágyba kerültek, akkor én is megadom magam az elemeknek. Meg is van ennek az eredménye.
A vasalatlan halom nő, az olvasatlan könyvek, a megírandó cikkek és elvégzetlen munkák pedig szemrehányóan néznek rám. Minden estémnek úgy indulok neki, hogy most összeszedem magam és ledolgozom a hátralékaimat, aztán minden este kudarcot vallok, ami roppant frusztráló.
Nem csodálom, hogy a lelki terhek lassan fizikaivá is válnak. Délutánonként egyre többször érzem, hogy sajog a hátam, fájdogál a vesém, keményedik a hasam. A reménytelen feladatok halma közt egyetlen biztos vigaszom van. Amint vízszintesbe kerülök, a kisfiam azonnal aktivizálja magát, és igyekszik kirúgni a ház oldalát. És ameddig ezt érzem, addig tudom, hogy nincs olyan nagy baj odabenn.
Marcsi kezelőorvosa dr. Ambrus Zoltán szülész-nőgyógyász, Medicover www.kismamagondozas.hu
Kíváncsi vagy az érem másik oldalára is? Akkor olvasd el a napló pasiverzióját ITT!
Fodor Marcsi (36) újságíró, szerkesztő
Férje: Batki Zsolt (36) kommunikációs szaktanácsadó
Gyerekei: Bíborka (7,5), Borsika (6)
 |
Úgy tűnik, hogy én azon szerencsés és kivételes nők közé tartozom, akiknél a hányós hetek nem érnek véget a 12. héten, hanem kitartanak a kilencedik hónap végéig. A lányaimnál legalábbis így volt. Ha nem ettem egész nap folyamatosan, akkor rohanhattam a vécébe. Meg is lett az eredménye – 22 kiló úgy felugrott, mint a pinty, mire szülni mentem.
Az én drága fiam azonban a jelek szerint karcsú és szülés után is mozgékony anyukát szeretne, mert egyszerűen nem hagy enni. Semmit nem érzek kívánatosnak, minden étel undorítónak tűnik, és ha mégis eszem, azért rögtön jön a büntetés. Rohamszerűen érkező rémisztő hányingerbe és hányásba torkolló gyomorégés-hegyek. Még a reggeli csak hagyján, a tejeskávé és a szendvics ellen nincs sok kifogása. Az ebédnél már kicsit finnyásabb, de amit délután kettő után eszem meg, azt tuti meglátom még egyszer. Így két választásom van. Vagy eszem vacsorát, és akkor garantált az egész esti rosszullét, a szörnyű gyomorégés és a leborulás Fajansz istennő elé. Vagy éhes maradok.
A háziszerek és praktikák pedig kicsit sem segítenek. Hideg tej, zsíros sajt, langyos víz? Ugyan már! Ami nekem van, sokkal makacsabb, ezért úgy döntöttem, jöhet a modern technika és a savlekötők. A problémát ugyan ezek sem oldják meg teljesen, de legalább ideig-óráig enyhítenek az engem kínzó lángoláson.
Már átadják a helyet
A kicsi súlygyarapodásnak egyetlen jó oldala van – amit hízom, azt mind hasra teszem, és igen, most már a villamoson is átadják a helyüket az emberek. Persze csak akkor, ha nem kell kabátot felvennem, mert én ugyan akkor is jól látom magamon a gömbölyűséget, de mivel nem annyira feltűnő a dolog, ezért el lehet tőle tekinteni. Legalábbis ezt látom az emberek szemében, ha rám néznek. Márpedig néznek, merthogy naponta tömegközlekedem. Ahhoz, hogy beérjek a munkahelyemre, háromszor kell átszállnom. Minden alkalommal csak két-három megállót utazom, de ha összeadom mindezt, udvarias utastársak nélkül minimum fél óra állásról van szó, amitől garantáltan megfájdul a hátam. Ahhoz, hogy ülőhelyet kapjak, két dolog szükséges. A gyorsaság, ami részemről már a múlté, vagy az emberek jóindulata, ami kétesélyes.
A gyomorégés mellett az iskola is kiveszi minden erőmet. Ugyan nem én járok iskolába, mégis minden reggel fél hétkor kelek, hogy másodikos lányom időben beérjen a suliba, persze szépen befont hajjal, kész leckével, kihegyezett ceruzákkal. Aztán megyek dolgozni, aztán rohanás haza, különórák, vacsora, fürdetés, esti mese. Mikor a gyerekek ágyba kerülnek, akkor tudnék pár szót beszélni a férjemmel, kicsit tévézni, vasalni, takarítani, olvasni, vagy horribile dictu pihenni.
Márpedig mostanában ezek az esték csak arról szólnak, hogy nyögdösök és fekszem a díványon, hogy a hányingerem legyőzzem, és minden esti program halasztódik. Amint hazaérek, kipukkanok, mint egy lufi. Ameddig a gyerekek ébren vannak, még őrzöm a látszatot, de ha ágyba kerültek, akkor én is megadom magam az elemeknek. Meg is van ennek az eredménye.
A vasalatlan halom nő, az olvasatlan könyvek, a megírandó cikkek és elvégzetlen munkák pedig szemrehányóan néznek rám. Minden estémnek úgy indulok neki, hogy most összeszedem magam és ledolgozom a hátralékaimat, aztán minden este kudarcot vallok, ami roppant frusztráló.
Nem csodálom, hogy a lelki terhek lassan fizikaivá is válnak. Délutánonként egyre többször érzem, hogy sajog a hátam, fájdogál a vesém, keményedik a hasam. A reménytelen feladatok halma közt egyetlen biztos vigaszom van. Amint vízszintesbe kerülök, a kisfiam azonnal aktivizálja magát, és igyekszik kirúgni a ház oldalát. És ameddig ezt érzem, addig tudom, hogy nincs olyan nagy baj odabenn.
| Eljött végre a babamozi ideje! A szakemberek szerint szerencsére nem is igazán fontos, hogy meg tudjuk vizsgálni születendő gyerekünk arcát, mert az igazán lényeges információkat a hagyományos ultrahangtól várhatjuk. – Ha a magzat fejlődése eltér az elvárhatótól, akkor ennek első jelei ebben az időben már jól látszanak. Ha a növekedés nem az előírt ütemben zajlik, az magzati rendellenességekre utalhat. Ilyenkor esedékes az úgynevezett „terheléses” vércukorvizsgálat. Ha a mért érték magas, akkor a magzat érdekében szigorú diétát kell követnie a kismamának, s ez az esetek többségében elegendő a további egészséges fejlődéshez. Sok kismama ódzkodik a terheléses vércukorvizsgálattól, mert két szúrással jár, ráadásul a kettő között éhgyomorra meg kell inni két deciliter émelyítően édes cukros folyadékot, hogy pontos értéket kapjunk. Mivel azonban a terhességi cukorbetegség magzatra-anyára egyaránt veszélyes szövődményekkel jár, érdemes hősiesen túlesni rajta. |  |
Kíváncsi vagy az érem másik oldalára is? Akkor olvasd el a napló pasiverzióját ITT!